Fekete László Általános Iskola
Szenna
Fekete László Általános Iskola
Szenna
 Navigáció


Események menüpont

2014. szeptember-október
Herman Ottó projekt

2014 Herman Ottó emlékév. Ennek kapcsán országszerte megemlékeztek Herman Ottó sokszínű munkásságáról, tisztelettel adózva az általa megalkotott tudományos munkáknak, a természettudomány, a néprajz, az ősemberkutatás, az ismeretterjesztés területéről és többek között az általa megkezdett környezettudatos szemléletnek, mellyel a természethez, a világhoz közelített.

Iskolánkban egy négy hetes projekt keretében elevenítettük fel munkáinak szellemét. A projekt megnyitó után lázas munkálkodásba kezdett minden gyerek, hogy megteremtsük azt a kis erdei jelenetet, ami megidézi Herman Ottó természethez való viszonyát: rajz órákon erdei állatok készültek különféle technikával, magyar órákon Herman Ottó írásaival ismerkedtek a gyerekek és készítettek illusztrációkat, a sportcsarnokban pedig pókhálót szőttünk minden fellelhető kötélből, hogy otthont teremtsünk az óriáspókoknak. Az ifipontosok Farkas Gergő segítségével még Herman Ottót is megelevenítették. Mások Herman Ottó munkáiból készültek a csapatverseny keretében, hogy az utolsó napon majd beszámoljanak a zsűri és az egész diákság előtt tudásukról. A levelező verseny az elmélyülni szándékozó gyerekeknek adott lehetőséget kutakodni, az alkotó pályázatok kicsiknek, nagyoknak alkalmat teremtettek a természettel való foglalkozásra. Az aulában folyamatosan népesült be az erdőrészlet a gyerekek által rajzolt állatokkal.

Délutánonként meghívott előadóink bővítették az ismerteteket Herman Ottóval kapcsolatos tudományterületekről. Hallhattunk Szász Sándortól Herman Ottóról és a madárvonulások kutatásáról, Stepán Katától a pásztor és betyárballadákról, Lukács Róberttől Magyarország emblematikus madarairól, Aranyos Sándortól a pásztor életről, Pintér Andrástól a madárvédelemről, Csivincsik Ágnestől az állattartás szabályairól, Őszi Zoltántól a somogyi föld kincseiről és Buzsáki Anikótól az erdőket veszélyeztető tényezőkről és az erdővédelemről. A gyerekek első kézből szerzett ismeretekhez juthattak a mindennapi gyakorlat és kutatások területéről. Köszönjük minden előadónak, hogy időt és figyelmet áldozott nekünk!

Gyorsan elrepült a négy hét, melynek megkoronázásaként egy teljes napon át 6 állomáson ötletes feladatokon, játékokon és kísérleteken keresztül foglakozhattak a gyerekek a pedagógusok segítségével a madarakkal és etetésükkel, a pókokkal és a pókhálószövésével, azokkal a fizikai jelenségekkel, melyek az élővilág működését is megvilágítják, a hazai vizekben élő halfajokkal, és Herman Ottó egyik különös kutatásán keresztül a bajuszviseletekkel. A gyerekek szemmel láthatóan jól érezték magukat és észre sem vették mennyi mindent megtanultak a világról.

Ebéd után a szép őszi napsütésben kirándultunk a falu körül kijelölt tanösvényen, melynek táblái megismertették a gyerekeket a környék természeti értékeivel és a szennai néphagyomány egyes elemeivel. Szép túra volt, jól elfáradtunk a végére.

A következő héten hirdettük ki a versenyek, pályázatok eredményeit. A helyezettek az oklevél mellé különböző kirándulásokra szóló utalványokat, könyveket, jelvényeket és csokit kaptak. Egy kis jutalom minden pályázónak jutott!

Köszönjük a segítséget a jutalmazáshoz a fenntartó önkormányzatoknak, Sebestény Nórának, Maku Mártinak és Szendefy Juditnak.


Balogh Erika

Herman Ottó projekt galéria


Herman Ottó projekt versenyeredmények

Csapatverseny

  1.    6. osztályosok: Nagy Zsófi, Barbély Kamilla, Berecz Janka, Márkus Anna
  2.    5. osztályosok: Nagy Barbi, Nagy Sári, Szeremlei Fanni, Földvári Dominika
  3.    7. osztályosok: Szalai Edina, Enyedi Ramóna

Levelező verseny
  1.    Berecz Réka 8. o 84
  2.    Szabó Lajos 4. o 81
  3.    Kalmár Kata 7.o. 81
  4.    Nagy Sára 5.o. 80
Rajz pályázat
  1. oszt
    1. Gulyás Hanna
    2. Szép Ákos
    3. Farkas Emőke
  2. oszt
    1. Somogyi Barna
    2. Somogyi Mira
    3. Tóth Viki
  3. oszt
    1. Keresztes Dániel
    2. Nagy Boglárka
    3. Márkus Kata
    4. Barbély Bori
    5. Szász Vilmos
  4. oszt
    1. Szabó Lala
    2. Horváth Lili
    3. Tiszperger Dorcsi
  5. oszt
    1. Nagy Barbi
    2. Nagy Sári
    3. Rippl Réka
    4. Rippl Rebeka
    5. Szeremlei Fanni
  6. oszt
    1. Horváth Zalán
    2. Nagy Zsófi
    3. Barbély Kamilla
    4. Somlyai Misi
  7. oszt
    1. Vincellér Rózsa
    2. Földvári Dzsesszika
    3. Szász Adél Hanna
  8. oszt
    1. Tóth Kiara
    2. Berecz Réka
    3. Szolnoki Szandi
Madárijesztők
  • Nagy Barbi, Földvári Domi
  • Barbély Bori, Edelényi Csabi, Posza Máté, Nagy Bogi
  • Barbély Kamilla
  • 3. osztályosok
  • 1. osztályosok
Madáretető/odú
  • Váradi Emma 3.o.
  • Bárány Eszter 3.o.
  • Barbély Kami, Berecz Janka, Nagy Zsófi, Márkus Anna
  • Barbély Bori, Edelényi Csabi, Posza Máté, Barbély Kami

  2024©  Fekete László Általános Iskola és Óvoda - 7477 Szenna, Árpád u. 1.